Hot X ( Horváth Tibor ) 1972- ben született Sopronban.

A 90-es évek elején már fellépett mint DJ a soproni MÍG 15 - clubban akkor még EBM és rock zenéket játszott úgy mint a Nine Inch Nails , Sisters of Mercy stb..

1995-ben testvérével Attilával és Kiss Ákossal átvették a MÍG 15 club működtetését. Ebben a klubban voltak hallhatóak először house és techno zenék Nyugat - Magyarországon. Máig legendák övezik azokat a szerdai és szombat éjszakákat, ahol teltház és a páratlan hangulat uralta a táncteret.

Szinte hihetetlennek tűnik, de ezeken a partikon gyűlt össze nyugat-magyarország színe-java, megbotránkoztatva a szomszédokat és a helyi rendőri szerveket, hiszen a club Sopron forgalomtól lezárt óvárosában volt. Megdöbbentő és egyben vicces látvány volt hajnalban, az a rengeteg autó, ahogy a MÍG 15 vendégei nem ismerve a helyi közlekedési rendet, Sopron egyik forgalomtól elzárt történelmi terét parkolónak használták. A Club rövid 6 hónapos működés után bezárt.:)..

HOT X 1996-ban megalapította társaival (Horváth Attila, Kiss Ákos) a Deadcode Productiont, mely társaság 1996. 03. 16-án megrendezte Sopronban első Hyperspace-t. E nap történelmi dátumként vonult be a magyar techno-világ életébe. Az óriási érdeklődés miatt a rendezvénysorozat 1998 - ban Budapestre költözött, a mára szintén legendává vált PATEX épületébe. 2000-ben a PATEX 2, majd 2001 - be a COMPLEX rendezvényközpont lett a rendezvénysorozat útja. 2004 decemberétől új helyszínen a budapesti EVENTS HALL -ba költözött az addigra már Magyarország legnagyobb partsorozatává nőtt HYPERSPACE. Ez a rendezvény HOT X és a DEADCODE vezényletével az egész Magyar techno-élet trendmeghatározó partijává fejlődött az évek során.

A Deadcode megalakulásától kezdve Hot X látja el a művészeti vezetéssel járó feladatokat, azaz elsősorban Ö dönt a Hyperspace vendégfellépőinek kilétéről és a rendezvény arculatáról. Hot X és a Deadcode promoteri munkájának köszönhetően a nemzetközi techno-szcéna olyan meghatározó alakjai léptek fel a HYPERSPACE-eken Magyar közönség előtt mint: RICHIE HAWTIN, SVEN VATH, , DERRICK MAY, DAVE CLARKE, THE ADVENT, ANTHONY ROTHER, LUKE SLATER, CHRIS LIEBING , MONIKA KRUSE, T.RAUMSCHMIERE, DJ RUSH, MARCO CAROLA, MISS KITTIN, TIGA, CRISTIAN VOGEL, JOHANNES HEIL, CLAUDE YOUNG, ADAM BEYER, CARI LEKEBUSH , ALEXANDER KOWALSKI , HEIKO LAUX., RICHARD BARTZ... stb.

Promoteri pályafutásával párhuzamosan Hot X dj-karrierje is beindult, 1997-től kezdve folyamatosan kapja a felkéréseket Magyarországról és külföldről (AUSZTRIA, SZLOVÁKIA, JUGOSZLÁVIA, HORVÁTORSZÁG, CSEHORSZÁG, PORTUGÁLIA, SPANYOLORSZÁG, JAPÁN , OLASZORSZÁG ) klubjaiba, fesztiváljaira. Hazai népszerűségét jellemzi, hogy jelenleg is az ország egyik legkeresettebb dj-jeként tartják számon - többek közt ezért is jelent minduntalan teltházas partit a Deadcode DJk ((HOT X, IGOR DO'URDEN, COYOTE) fellépése szerte az országban.

A nemzetközi figyelem erősödését jelzi, hogy 2000-ben Hot X lett az első és addig egyetlen magyar dj, aki játszhatott a bécsi LOVE PARADE szabadtéri 'Grand Finale'-ján, majd az azt követő hivatalos éjszakai after-partin, a 'Love Nation'-ön. Nem mellékes az sem, hogy egy korábbi válogatásalbumot követően (HOT X vs CHRIS ESYCHO: HYPERSPACE) ugyancsak 2000ben készül el Hot X első, Igor Do'Urden közösen készített mixalbuma, a HYPERSPACE 2000, mégpedig osztrák kiadásban. Pár év tapasztalat után szintén 2000-ben elérkezettnek látta az időt egy saját label megalapítására. Megszületik a Deadcode Records, Magyarország első techno-kiadója. 2004 év elején , itt jelent meg HOT X eleven -O -one cimű EP-je , amelyre olyan producerek készitettek remixeket mint THE ADVENT és WLA GARCIA.

2005 -ben látott napvilágot HX cimű EP je, ami több hétig vezette a www.djshop.de nemzetközi internetes lemezbolt összevont techno eladási listáját. Még ugyanabban az évben megjelent negyedik mix CD je is a HYPERSPACE 08 a Freee magazin mellékleteként, amely az első hivatalosan megjelent magyar lemez volt, amin a modern techno hangzás képviseltette magát. HOTX ebben is mint sok minden másban a magyar techno történelemben, üttörő szerepet vállalt. Sikereinek titka egyébként DJ-ként és producerként is egy és ugyanaz: táncorientált elektronikus zene, techno-tól az electro-ig.

Az ezredforduló utáni években Hot X és a Deadcode vezető pozíciója a honi elektronikus szcénában egyre inkább megdönthetetlenné vált. Ennek igazolásaként 2003-tól a DEADCODE saját rendezvényein kivűl, a Budapest Parádé Bónusz és a az Európa-szerte híres Sziget Fesztivál elektronikus zenei programjáért is Hot X és a Deadcode production felel.

2007-ben egy év szünet után újraindította teljesen új formában, és évi egy alkalommal Magyarország legsikeresebb partysorozatát a HYPERSPACE-t. Ehhez a rendezvényhez kapcsolódóan jelent meg 2007.04.10 én HOT X új mixlemeze.

GIGS

  • HYPERSPACE (Budapest - H)
  • BIOSPHERE (A)
  • MAYDAY HUNGARY 2006 (Budapest - H )
  • BUDAPEST PARÁDÉ (Budapest - H)
  • BUDAPEST PARÁDÉ BÓNUSZ (Budapest - H)
  • AXETÁZIS BÓNUSZ (Budapest - H)
  • HYSTERIA (Budapest - H)
  • LOVE PARADE (A)
  • LOVENATION ( Vienna -A)
  • GLAM CRAZY HOSPITAL ( Milano - I )
  • TECH-ON-LINE FEST ( Pula - CRO)
  • VOLT FESZTIVÁL (Sopron - H)
  • SZIGET FESZTIVÁL (Budapest - H)
  • HEGYALJA FESZTIVÁL (H)
  • WANTED FESZTIVÁL (H)
  • DEADCODE NIGHT SHOW TOUR 2001-2005( H)
  • RAVENATION ( Innsbruck - A)
  • ATOMAGE ( Szabadka _YU)
  • SHOCKWAVE ( Budapest - H)
  • ELECTRONIC DELICATE ( Vienna - A)
  • SVEN VATH - CONTACT TOUR (Budapest - H)
  • SVEN VATH - the sound of the fifth season world tour (Budapest - H)
  • BOOMERANG ( Bratislava- SK)
  • END OF SUMMER ( Vienna _A)
    and more...

CLUBS

  • PACHA ( Budapest- H)
  • CLUB ZEUS ( Spanyolország - La Coruna - ES )
  • COLORS STUDIO ( Japan - Tokyo - J )
  • HOME ( Budapest- H)
  • PALACE ( Siófok - H)
  • CLUB LIFKA (Szabadka -YU)
  • WEST MUSIC CLUB (Székesfehérvár -H)
  • CLUB SILVER ( Kecskemét - H)
  • BLUE MARINE ( Graz - A)
  • ARCADIUM ( Graz -A)
  • XL HOOLYWOOD ( Linz-A)
  • PRETENDER (Porto - P)
  • FIRST CLUB ( Szabadka - YU)
  • M47 ( Sáránd _H)
  • ÁTRIUM ( Balatonfüred-H)
  • CLUB OF COLORS ( Keszthely -H)
  • CLUB PLAY ( Gödöllo -H)
  • KASHMIR UNDERGROUND (Budapest - H)
  • FÁKLYA KLUB (Budapest - H)
  • HIGHLANDER - (Sárospatak - H)
  • CLUB PRINCE ( Mende - H )
  • ARSENAL CLUB ( Nyiregyháza - H)
  • HANGÁR ( Sopron - H )
    and more....

LINKEK


Deadcode az Interneten
facebook youtube Deadcode @ MySpace
Online Jegyrendelés
Feliratkozás Hírlevélre
Játék
Játék












Deadcode Rendezvények
Deadcode az Interneten
Deadcode az Interneten
facebook youtube Deadcode @ MySpace

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player





emailfórum