Vissza
UMEK
(Recycled Loops - Ljubljana - SLO)

Uros Umek nemzetközileg elismert szlovén DJ és zenei producer, aki már több, mint egy évtizede őrjíti a tömegeket a zenéjével. Állandóan új hangzások után kutatva, azzal a határozott szándékkal, hogy a zeneipar minden létező kliséjének ellenszegül, sikerült meghatároznia az élvonalbeli techno sajátos fogalmát. Természetesen ez nem sikerült volna sorstársai kitartó támogatása nélkül, akik az olyan zenei kifutókon csatlakoztak hozzá, mint a Recycled Loops, a Consumer Recreation és az Astrodisco, amelyek segítségével definiálták a "Szlovén techno hangzás" fogalmát, és azt a globális klub szcéna meghatározó elemévé tették. Utazását a sztárság világába kitűnő atlétaként kezdte, tehetsége két irányba húzta, azonban Euterpé, a zene és költészet múzsája lett az, aki UMEK életútját végül megihlette. Teljesen felkészületlenül ragadta el őt, figyelmeztetés nélkül elcsábította, esélye sem volt, hogy kikerüljön kezei közül. UMEK egész életét, a szívét, az összes szenvedélyét és energiáját a hangzásoknak ajánlotta, melyeket tizenévesen fedezett fel. A műfaj úttörőjeként annak egyik legmegbecsültebb nagykövete lett, hűséges közönséggel világszerte, akik szimplán az Atya-ként tartják számon (a szlovén techno atyjaként).

UMEK sohasem szeretett a múlt babérjain üldögélni. Ezért nem meglepő tehát, hogy úgy döntött hangzását és live set-jét gyökeresen megújítja, annak ellenére, hogy már több mint egy évtizede a Top 100 DJ lista állandó tagja. A 2007-es év egy új fejezet kezdetét jelöli a zenei karrierében. Óriási energia és idő befektetését követően, hogy jellegzetes hangzásvilágát egy teljesen új szintre emelje, UMEK egy új nemzetközi zene-terápiát vezetett be, 1605-Sixteenofive néven. Ez kétségtelenül egy nagyon kockázatos lépés volt. De ez volt számára az egyetlen mód, hogy felül maradjon a játékban. És úgy tűnik jó döntést hozott, épp a megfelelő pillanatban: az elektronikus zenéről alkotott új vízióját a szakma, a kritikusok, és legfőképp a közönsége, mind nagyszerűen fogadta.

A SZERELEM KEZDETE

"Amennyire vissza tudok emlékezni, az első komoly kapcsolatom a zenével olyan pop előadókhoz köthető, mint Michael Jackson, Modern Talking, Falco, és egy jugoszláv énekes, Daniel, aki a nyolcvanas évek elején a hírhedt "Djuli" című számával kábította az Eurosong közönséget. Az anyám tehet róla. Ő vette nekem az első rádiómat, melyet "kimerülésig" hallgattam".- szabadkozik Uros. Pár évvel később továbblépett zene iránti szenvedélyében, amikor felfedezte első dupla kazettás magnóján a felvevő gombot. Így végre elkezdhette összeszedni saját zenei gyűjteményét. Szlovén disco toplista programokból vett fel számokat. Sikerült néhány nehezen beszerezhető kalózkazettára is rátennie a kezeit, amiken dance és techno számok is voltak, de még sok évvel Szlovénia függetlenné válása után sem igazán tudta otthon megszerezni azokat a modern elektronikus dolgokat, amik annyira tetszettek neki. Senkit sem ismert, aki olyasmit hallgatott volna. Aztán egyszer csak felfedezte a Cool Night nevű specializálódott adást Ljubljana alternatív diák rádióján. A hétfő esti műsort a szlovén elektronikus dance kultúra igazi úttörői vezették.

A POKOLBAN FOG ÉGNI

Ha bármiféle szimbolizmus ráhúzható klub karrierének kezdetére, DJ Umek nem fogja megúszni a pokol tüzét legalább pár évtizedig:

"Azt mondtam az anyámnak, hogy templomba megyek a karácsonyi éjszakai misére, de valójában szánt szándékkal MC Brane partijára igyekeztem a ljubljana-i K4 klubba, életemben először. 1-re kellett volna hazaérnem, de 4-re sikerült, a szobafogság tehát elkerülhetetlen volt."

RÁKATTANT

Az ipari designos K4 klubot Ljubljana központjában máig is Umek rezidens klubjának tartják, bár hivatalosan nem rezidens DJ már ott. Mivel azonban hűséges rajongói még mindig ott gyűlnek össze, a K4 maradt a játszótere ahol tesztelheti az új produkcióit, koncepcióit és hangzásait. "Ott kezdődött minden. Ott léptem kapcsolatba először az első szlovén elektronikus projektekkel, mint az Anna Lies, Clox , vagy a Random Logic. "Néhányan közülük még mindig fontos részei az életemnek. Végül Jure Havlicek volt az, akinek a hatására úgy döntöttem, hogy belevágok a professzionális zenei produkcióba. Gregor Zemljic mastereli az összes trackemet. Első csapatomat pedig Uros-szal és Vid-del alakítottam, akik felnyitották a szemeim és füleim erre a kultúrára" . Barátja, Uros otthonában fedezték fel az angol Green Apple és Dance Nation kalózrádió adásait. Ezeken hardcore, breakbeat és techno zenék mentek nonstop, Umekék el sem merték hagyni a házat hétvégén, nehogy lemaradjanak valamiről. Miután Umek végre összegyűjtött egy samplerre valót, a külső világ megszűnt számára létezni. Totálisan megszállottá vált, napi tizenhat órákat dolgozott rajta.

.ÉS ELKEZDTE

Bár ma már profi technikus, három lemezjátszós és FX pultos előadások mestere, Umeknek első körben nem ment annyira könnyen azokkal a tűkkel és mixerekkel való ismerkedés. Persze nem szabad elfelejteni, hogy otthona a korábbi keleti blokk része és a legtöbb kis klubnak csak kazettás magnói és CD lejátszói voltak akkoriban. A kilencvenes évek elején Umek csak álmodozott róla, hogy egyszer saját lemezjátszói lesznek. Anyjának egyedülálló szülőként nem telt ilyesmire, de szerencséjére Umek találkozott néhány olyan arccal, akik felismerték tehetségét, és lehetőséget adtak neki a kezdéshez.

Umek rendszeresen látogatta akkoriban a Palma klub -ot . A legtöbbször a sarokból nézte a deejayket ahogy mixelték a lemezeket. Aztán egy nap DJ Alf felajánlotta neki, hogy ő zárja a szettjét. Umek megragadta a lehetőséget, valahogy sikerült átvészelnie az éjszakát, és megegyeztek, hogy minden héten kb egy órát gyakorolhat. Miután sikerült elsajátítania a technikát, többször is felléphetett a Palmában, majd meghívták, hogy játsszon a K4-ben is végre. Bár csak egy CD árát kereste meg vele, rendszeres állás volt, és nagyon tetszett neki. A 90-es évek elején Szlovéniában szinte lehetetlen volt techno lemezeket szerezni. A legközelebbi bolt ahol ilyen jellegű zenéket árultak Németországban volt, majdnem 500km-re Ljubljanától. Így nyolc órákat utazott, ha lemezeket akart.

A SZCÉNA ÉPÍTÉSE

Szintén Németországban találkozott Umek elsőként a rave szcénával. "Elképesztő élmény volt, amikor München egy külvárosában részt vettem életem első Technomania partiján 15 000 őrjöngő emberrel egy hétemeletes hangárban. Majd amikor a kétszer akkora Mayday-re mentem el először, azonnal tudtam hogy egy nap abban a deejay pultban akarok állni. És pár évvel később úgy is lett." Teljesen rákattanva a kirobbant ravemániára, Umek és társai elkezdtek buszjáratokat szervezni a németországi rave partikra. Már csak idő kérdése volt hogy saját bulik szervezésébe fogjanak végre. Umek visszaemlékezése szerint az első totális csőd volt. A helyi tűzoltósági épületet bérelték ki, de csak úgy száz partiarcot sikerült odavonzaniuk. Annyira bebukták az estét, hogy másnap még egy takarítónőt sem tudtak fogadni. Ám ez a törés nem állította meg őket. Rendezvényről rendezvényre egyre jobban ment nekik, sikerült átvenniük egy kis klub vezetését Ljubljana külvárosában, míg végül az ország egyik vezető promóterévé váltak.

A NAGY ÁTTÖRÉS

DJ Umek híressé vált Szlovéniában az ország legjobb klubrendezvényeinek házigazdájaként. Ebben az időszakban Umek szívesen kísérletezgetett is. Elsősorban techno deejayként ismerték, de imádott underground house-t is játszani, különösen az aftereken. És mivel neki volt a legnagyobb house lemez gyűjteménye Szlovéniában, hamarosan a house szcéna kiépülésében is szerephez jutott. Volt olyan időszak, amikor annyira benne volt, hogy hetente négyszer is játszott house bulikon, míg techno szettel csak kétszer egy hónapban szerepelt.

"Művészként meglehetősen fulladoztam attól a sok house zenétől, mert így nem fókuszálhattam a technora, az én fő műfajomra. Az egyik éjszaka az Ambasada Gavioli-ban úgy döntöttem, többé nem fogok house zenéket játszani. Fogtam pár Chicago house lemezt, felraktam őket, lenyomtam egy döngető szettet , majd búcsút mondtama klubnak. Visszatértem a K4-be és újra a technora összpontosítottam."

A következő évben újra visszatért az Ambasada Gavioli-ba, ám ezúttal már techno specialistaként. Innentől kezdve sorra jöttek a bookingok, top techno deejaykkel találkozott a világ minden tájáról, gyűjtötte a kontaktokat, és elkezdett a legjobb helyszíneken játszani, világszerte. Gyorsan hűséges rajongótáborokat szerzett Berlintől Tokióig, világszintű elismerést kapott óriási technikai tudásáért, ám igazából a Szlovén Technoként híressé vált különleges zenei ízlése emelte őt a műfaj nagyjai közé.

RECYCLED LOOPS

A szlovén elektronikus zenei szcéna alappilléreként a kilencvenes évek közepén megalapította első labelét. Az Absense (és annak alkiadója, az Expire) volt a térség első szakosodott techno labele, olyan előadók otthona, mint Umek, Anorak, Random Logic, Brother's Yard és Clox. Egyedi hangzása miatt hamar olyan művészek körében is kedveltté vált, mint Laurent Garnier és Sven Väth. Azonban Recycled Loops, illetve az Earresistible Musick labelek voltak, amik a szlovén elektronikus zenei hangzást a globális szcéna meghatározó elemévé tették. Az előbbi, melyet Umek Valentino Kanzyani-val együtt hozott létre, máig is az underground techno kiadványok otthona, míg az utóbbi a kemény, elektronikus house kísérleti laboratóriuma. Umek jelenleg két másik független label működtetésében is részt vesz. Ő az experimentális Astrodisco projekt mögött álló egyik tag, mely Szlovénia egyéni válasza a "minimál" őrületre. A másik az új 1605 - Sixteeenofive nevű koncepciójának kiterjesztése, melyet 2007 elején indított az új elektronikus hangzás struktúrák nemzetközi terjesztésének és fejlesztésének kifutójaként. Máris olyan művészek is a részesei, mint Guy Gerber, Extrawelt, Gregor Tresher, Billy Nasty, Mikkel Metal, Mike del Saar, Matthew Hoag, Alex Long és mások.

NÉZZ ELŐRE !

2007 májusában a híres építész, Jozef Plecnik által tervezett szabadtéri színhát adott otthont a Dan elektronike-nak, Umek új, 1605 projektjének elindítására. Az új, nemzeközi hangzásfejlesztési kifutót arra tervezte, hogy a legújszerűbb elektronikus művészek live előadásait támogassa. Gregor Tresher, Guy Gerber,Mikkel Metal, Extrawelt és az élvonalbeli szlovén producereket válogatta a rendezvény előadói közé. A 1605 - Sixteenofive elindításával DJ Umek zenei pályafutásának új fejezete kezdődött.

Az évente megrendezett Umek at Park Tivoli szabadtéri buli harmadik kiadása, melyen több, mint 30 000 ember jelent meg, szintén a megfelelő idő és hely volt arra, hogy Umek tesztelhesse új digitális rendszerét. És ez még csak a live előadásai megújításának kezdete, még meglepőbb újításokra számíthatunk, melyeket majd akkor tár a nagyközönség elé, mikor végre elkészül régóta várt új előadói albuma.